Event

VAN filmzenekar
12
Nov
2021

VAN filmzenekar

A zenekar alakulását a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmnek köszönheti. A 2014-ben bemutatott film zenéjét és a kapcsolódó dalokat kiadták lemezen. Az akusztikus hangzású, tapssal és füttyszóval hangszerelt zenei anyagot nagy sikerrel egyetlen egy rádió sem játszotta, kivéve egy szófiai kalózrádiót, amely 2015-ben egyetlenegyszer tévedésből majdnem bekeverte egy időjárásjelentés szignáljába. A zenekar ezt a kudarcot nagyon nehezen viselte, többen kiszálltak, majd visszajöttek anyagi okokra hivatkozva. Az ezt következő évek az indentitáskeresés jegyében teltek – igaz, több zenekari tag a mai napig tagadja, hogy tisztában lenne ennek a kifejezésnek a jelentésével. A 2016-os évben egy lengyel, csirkehússal foglalkozó cég belsős videójához írtak rockoperát, amit jogi okok miatt azonban soha nem adhattak ki. Bizonyos források azt állítják, hogy azok a dalok valójában a Rossz versek című film zenéjének átiratai, mások – mint Janek, a krakkói egyetem kutatólaborjának főkertésze – viszont azt, hogy nem.

Egy biztos: a Rossz versek című film most bemutatkozó dalai egytől-egyig, ízig-vérig koppintások, értelmetlen dalszöveggel, amelyek meghallgatása rosszabb, mint bármi a világon, amit időpazarlásnak hívunk.

Belépő/Ticket: 2500 HUF (elővételben) | 3000 HUF (a koncert napján)

Jegyek 2021. OKTÓBER 20-TÓL kaphatók a HELYSZÍNEN (hétköznapokon 15–21 óráig, fizetés kizárólag készpénzzel) és online a TIXA rendszerében: https://tixa.hu/muzikum_klub

Jegyek ELŐVÉTELI ÁRON az adott koncert dátumát megelőző napig válthatók, a koncert napján lép életbe a teljes áras jegyvásárlási lehetőség.

—————–
FONTOS INFORMÁCIÓ A JEGYVÁSÁRLÁS ELŐTT!

A Kormány 194/2021. (IV.26.) rendelete alapján, AKI JEGYET VÁSÁROL A KONCERTRE, ANNAK ÉRVÉNYES VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL KELL RENDELKEZNIE, amelyet a beléptetéskor ellenőrizni fogunk. AKINEK NINCSEN VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYA, AZ SAJNOS NEM TUD RÉSZT VENNI AZ ESEMÉNYEN és nem áll módunkban utólagosan visszafizetni a belépője árát.

KÉRJÜK, A FENT LEÍRTAK TUDATÁBAN VÁSÁROLJÁK MEG JEGYÜKET A KONCERTRE!

Az esemény a Muzikum Klub & Bisztró koncerttermében valósul meg. A koncertterem elrendezése: ÁLLÓ KONCERT!

—————–
EN // IMPORTANT INFORMATION BEFORE PURCHASING TICKETS!

According to the Government Decree 194/2021. (IV.26.) PRESENTING A VALID IMMUNITY CERTIFICATE AT THE ENTRY IS A MANDATORY CONDITION OF BUYING TICKET AND PARTICIPATE IN ANY CULTURAL EVENTS SUCH AS CONCERT. In cases where the visitor cannot present a valid Immunity Certificate accepted by the Hungarian Government, ENTRY WILL BE REFUSED. In all such cases, PRICE OF THE TICKET WILL NOT BE REIMBURSED.

PLEASE BE NOTED, AND BUY YOUR TICKET ONLY IN CONSIDERATION OF THE ABOVE MENTIONED REGULATIONS.

The events take place in the concert hall of the Muzikum Club & Bistro. Thank you for your cooperation!

Időpont, helyszín:
2021.11.12. (péntek), 20.30
Muzikum Klub & Bisztró
1088 Budapest, Múzeum u. 7.