Event

MOJO WORKINGS ÉS VENDÉGEI
25
Apr
2014

MOJO WORKINGS ÉS VENDÉGEI

  • Belépő:Elővételben: 1200 Ft; Helyszínen: 1500 Ft
  • Kezdés:21:00

A tavalyi esztendőt szépszámú közönség előtt nálunk zárta a Mojo, idén tavaszköszöntő jelleggel látogatnak el hozzánk és hívtak maguk mellé számos vendéget.

Szabó Tamás: „…Három év közös zenélés nem tűnik olyan nagy időnek, főleg ha belegondolok, hogy volt olyan zenekarom, ami közel 25 évig játszott mindenféle színpadon. Mégis, most visszatekintve erre a rövid időszakra olyan soknak tűnik. Ma beindítani egy zenekart sokkal nehezebb, mint 20 évvel ezelőtt. Sokkal nagyobb feladat egyről a kettőre jutni, hittel alkotni, érvényesülni a „dzsungelben”.
Hárman kezdtük a Mojo-t és hárman is folytatjuk, noha mindig is lesznek koncertek, ahol kiegészülünk más hangszeresekkel. Az áprilisi Muzikumos koncertünk is egy ilyen alkalom. Most két zenész lesz segítségünkre, a már lassan V. Beatle-nek számító Mezőfi “Fifi” István dobon (Muddy Shoes, Jambalaya), és Pengő Csaba nagybőgőn (Muddy Shoes). Az estét Long Tall Sonny barátunk teszi teljessé, aki egy pár szám erejéig megidézi a ’40-50s évek blues világát.
A koncertre sok nótát áthangszereltünk, akad olyan is, amit eddig csak trióban hallhatott tőlünk a közönség, és a régebb óra játszott dalokat – hasonlóképpen a tavaly decemberi koncerthez – kiegészítjük új, tőlünk még nem hallott bluesokkal…”

„Nem volt persze tülekedés, sok embert nem talált az új bandájába, akivel bosszanthatta a helyieket, éppen csak kettőt. Úgy gondolta, bár ezt azért tényleg már csak magában, pedig a szájára sose tudott lakatot tenni, hogy ő még Papánál is jobban ért a blueshoz, szóval szigorúan válogatott, elhiheti. Már persze ha azt a dolgot válogatásnak nevezhetjük, hogy egyszer felutazott a folyón valami nagynénjéhez, és a porfészekben, ahol kiszállt, a kocsma tornácán belefutott a másik két bandatagba, akik éppen ott gitározgattak. Körülöttük nagy csomó fekete idénymunkás, mert ilyet még ők se láttak. A zene viszont működött.„
Részlet Horváth László Imre: A Mojo Workings című novellájából

Belépő: 1200 Ft elővételben | 1500 Ft a koncert napján a helyszínen

Jegyek kaphatók március 25-től a helyszínen a Muzikumban (hétköznapokon 14 órától zárásig, szombaton 17 órától zárásig). Jegyvásárlás kizárólag készpénzzel. Info: +36/1 338-3166

Helyszín:
MUZIKUM Klub & Bisztró
1088 Budapest, Múzeum u. 7.

Web: www.facebook.com/MojoWorKings