Event

Elmarad! / Vidám Jack és a Modellező Kör bemutatja: S-Modell 35
08
Apr
2020

Elmarad! / Vidám Jack és a Modellező Kör bemutatja: S-Modell 35

A ’80-as és ’90-es évek legendás és kultikus, megannyi remek zenészt „elindító” és befogadó bluesformációja, az S-MODELL idén ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját. A zenekar alapítója, a hazai bluesszcéna egyik legkiemelkedőbb egyénisége, PRIBIL GYÖRGY 2013-as tragikus halálával végleg megszakadt a zenekar aktív működése, azonban az egykori zenésztársak évente, ősszel összegyűlnek, hogy dalaival emlékezzenek Gyurira és életművére.

A 35 éves jubileum pedig egy különleges alkalom, ezen az estén az ős-S-modell egykori tagjai mutatják be ismét élőben a banda két, ’90-es években megjelent kazettájának anyagát! A műsor első felében pedig bemutatkozik Kőszegi Zsolti új zenekara a VIDÁM JACK, amely debütáló EP-vel jelentkezik.

Közreműködnek: S-MODELL, KŐSZEGI ZSOLT, FERENCZI GYÖRGY, GERDESITS FERENC, GILIÁN GÁBOR, MEZEI ANDRÁS, DIÓSSY ÁKOS, VIDÁK RÓBERT

Vidám Jack: KŐSZEGI ZSOLT, VÖRÖS GÁBOR, ZSIROS CSABA, SIPEKI ZOLTÁN, JÓKAY ÁRPÁD

Belépő/Ticket: 1500 HUF (elővételben) | 2000 HUF (teljes ár)

Jegyek MÁRCIUS 5-TŐL kaphatók a HELYSZÍNEN (hétköznapokon 15–21 óráig, szombaton 17–21 óráig, fizetés kizárólag készpénzzel) és a TIXA rendszerében*.

Jegyek ELŐVÉTELI ÁRON az adott koncert dátumát megelőző napig válthatók, a koncert napján lép életbe a teljes áras jegyvásárlási lehetőség.

Online jegyvásárlás*: https://tixa.hu/S-Modell-35_20200408_muzikum

// A koncertterem elrendezése: RÉSZBEN SZÉKEZETT. Az ülőhelyek nem sorszámozottak, így ezek elfoglalása érkezési sorrendben történik. Kérjük a megértésüket! //

Időpont, helyszín:

2020.04.08. (szerda), 20.30
Muzikum Klub & Bisztró
1088 Budapest, Múzeum u. 7.